A kidobott kiskutyát megmentették az utcáról, de amikor ezt ő felfogta, azonnal sírni kezdett a boldogságtól
A TikTok kínai változatán, a Douyinon bukkant fel egy videó, amelyen egy kutya szeme könnybe lábadt, miután egy idegen megetette az utcán.
A 2020-ban közzétett videónak hála több ezren voltak szemtanúi a szívszorító pillanatnak. A Douyin mellett más közösségi oldalakon is megjelent.
Az eset az észak-kínai Shanxi tartomány Jinzhong városában történt. Miután látták, hogyan bánt az idegen a kutyával, a nézőknek is könnybe lábadt a szemük.
Egy nő a barátaival sétált a parkban, mikor megláttak egy aranyos kiskutyát. Mikor hozott neki egy kis kolbászt, a nő megdöbbenve tapasztalta a kutya reakcióját.
A kutya szemei könnybe lábadtak, miután megetették. A videón látszik, ahogy a hátsó lábaira áll, miközben mozgatja az első mancsait, így olyan, mintha tapsolna. A nő elárulta:
„Sírni kezdett, mikor enni adtunk neki, és egyszer megpróbáltam betenni az autónkba, de visszautasította, és visszaugrott az utcára.”
A videó egy másik részéből kiderült, hogy a nő még egyszer meglátogatta a kutyát, aki azonnal felismerte őt. Odarohant hozzá, úgy tűnt, mintha már várt volna rá.
A nő felvette, ahogy az imádnivaló kutya a farkát csóválja, miközben kolbásszal etette. Szerinte a kutya azért nem volt hajlandó beszállni az autójába, mert összetévesztette valakivel.
Mivel gyakori volt, hogy a kutyafogók kutyákat csaltak be a furgonba, a kis kölyök talán azt hitte, hogy a nő közülük való. Néhány nappal később ugyanarra a területre látogatott el, de a kutya nem volt ott. A nő hozzátette:
„Néhányszor próbáltam megkeresni, de nem találtam meg.”
A hölgy azt tervezte, hogy megkérdezi a takarítókat, látták-e a közelben a kutyát. A videó vírusként terjedt az interneten, és több néző is megosztotta érzéseit a kommentek között.
„Minden dolognak van lelke, legyetek kedvesek hozzájuk” – írta egy néző a Douyin. A legtöbben nagyra értékelték a nőt, de szomorúak is voltak a kutya miatt. Egy másik néző válaszolt:
„A kutyák is érzelmes állatok, ha jól bánsz velük, sokat adnak neked”.
reklám
Egy másik néző úgy vélte, hogy a kutya hibát követett el, amikor bízott az emberekben, mert azt hitte, hogy a kutyafogók elvihették őt. „Lehetséges, hogy már nincs ott” – írta.
„Nagyon hálás kutya” – írta egy másik néző, és síró emojikat posztolt a kommenthez. A legtöbb néző szomorú volt a szívszorító videó megtekintése után.





