14 ember, aki nagy hibát követett el azzal, hogy rossz sráctól kért segítséget (új képek)
James Fridman, a photoshop mester újra lecsapott! Ő az az ember, aki bárkinek szívesen segít, és fotóit kérése szerint átszerkeszti. Az egyetlen hiba ebben a mondatban, hogy a srác a kéréseket szó szerint értelmezi, emiatt…
19 mérnök ember, aki valami nagyon maradandót szeretett volna alkotni, de nem sikerült neki
Mióta világ a világ, az emberek szeretnek barkácsolni és új ismereteket szerezni. Lássuk be, biztosan Te is sóhajtottál már fel elégedetten egy-egy megoldhatatlannak tűnő probléma kezelése után, ugye? Ezzel nincs is semmi baj, csupán akkor,…
20 ember, akinek sikerült lencsevégre kapnia egy nagyon ritka pillanatot
Sok ember szerencsés. Vannak emberek, akik sokszor olyan pillanatokat tudnak elkapni, amiről mi álmodni sem merünk 🙂 Öröm az ürömben persze, hogy az általuk készített fényképeken keresztül azért legalább megnézhetjük, hogy milyen, amikor egy fehérfejű rétisas…
18 okos javítási trükk, amelyekről korábban nem tudtunk, de nagyon jól működnek
Egyszerű és váratlan tippeket gyűjtöttünk azok számára, akik a téli szezonban javításokba fognak kezdeni. Ezek reméljük megkönnyebbítik a mindennapi életet és segítenek gyorsan megoldani a problémákat. Reméljük segíthetünk pár embernek a cikkünkel. Jó szórakozást kívánunk.
15 híresség, akikről kiderült, hogy azonos korúak és ez nagyon meglepett minket
Gondoltad volna, hogy Vanessa Hudgens már 30 éves? Nem mi sem. Olyan gyorsan repül az idő, hogy ezt nem nagyon vesszük észre. Tudjuk, hogy a filmekben sok színészt felismertek, de tudjátok valójában hány évesek? Gondoltátok…
Mennyi lovat látsz a képen? A válaszod nagyon sokat elárul
Kezdetben a képes személyiség teszteket a hadsereg vetette be annak érdekében, hogy megkönnyítsék a katonák kiválasztási folyamatát. Manapság már számos ilyennel lehet találkozni és a klinikai pszichológiában is előszeretettel alkalmazzák.
15 húsvéti recept, amik garantáltan nagy sikert aratnak az ünnepek alatt
Nemsokára itt a húsvét, és biztosan nem akarod a véletlenre hagyni az ünnepi menüt, érdemes időben megtervezni, hogy mikor mit fogyaszt a család. Finom ételek nélkül nem ünnep az ünnep, de az igazi nyalánkságok nem…
19 ember, akik megmutatták régi családi fotóikat, az eredmény elképesztően vicces
Gondolom neked is van olyan fotód, amelyet nem szivesen mutogatnál a haveroknak. A családi albumban persze ez a fotó örökké ott lessz, hogy bemutatja az igazi énünket egy picit. Jó kedvében az ember képes olyan…
20 pimasz macska, akik belerondítottak a tökéletesnek készült fotókba
A cicák nagyon aranyosak tudnak lenni. Persze mivel szertjük az állatokat, ezért tudjuk, hogy a cicák makacsak is tudnak lenni a maguk módján. Persze ez természetes cica-szokás. Reméljük a következő cikkünk tetszeni fog.
19 különleges állat, akihez hasonló csodát ritkán lát az ember
Bár minden állat egyedi és különleges, vannak, akik még közöttük is képesek feltűnést kelteni. Ezt bizonyítandóan, az alábbiakban 20 olyan állatot gyűjtöttünk össze, melyekkel nem mindennap találkozhat az ember. Ezek egy része kissé talán bizarr,…