18 fotón bebizonyítjuk, hogy férjnek lenni egy külön művészet
Minden férfiban van egy elfojtott művész, aki alig várja, hogy kiszabaduljon. Mindenkinél máshogyan tör elő, van aki a vásárlás során alkot valami emlékezeteset, mások a házimunka során tesznek felejthetetlenné egy-egy pillanatot. Egyetlen egy dolog van, ami közös bennük, mégpedig, hogy a párjaik csak a fejüket vakarva figyelik, hogy a felnőtt testbe szorult gyerekek mit és hogyan csinálnak.
Mikor a feleséged azt mondja, hogy úgysem fér oda mind, akkor már csak azért is megcsinálod

Most akkor az ellentétek vonzzák egymást, vagy nem?!

„Azt hittem, hogy valami veszélyes dolgot tart ebben a táskában, aztán kiderült, hogy a bőrápoló cuccait rejtegeti benne..”

„A férjem haza fele megállt lufikért a fiunk bulijára. A nyolcadik születésnapja van.”

Kicsit zavaros.

„Megkértem, hogy hozzon nekem egy új hajcsatot, mert az öreg eltört. Nem tudott választani.”

Végül csak meg találták a kulcsokat.

Nehogy unatkozzon szegény, amíg távol vagyunk.

„Megkérdezte, hogy hogyan szeletelje a pizzát, háromszögekre, vagy négyzetekre. Viccből rávágtam, hogy körökre. Megkaptam amit megérdemelek.”

Éppen szárítja az edényeket.

Akár egy új szlogen is lehetne valamelyik macskaalom gyártónak.

„Belekóstolt a sminkszivacsaimba, mert azt hitte, hogy rágó.”

Hmm… szőlő.

*Bevásárló lista megnézése: Ajax.* És most mi?!

Nem tudta eldönteni.

Így pakolja be a maradékot a hűtőbe.

Nem kell segítség, de..

Ismerős?

