A nő egy hónap alatt kétszer esett teherbe és két babát szült – 3 év múlva megdöbbentő dologra jött rá
A herefordshire-i Sophie Small és férje, Jonathan csak családjukat próbálják bővíteni, de nem tudták, hogy az egyik legritkább terhességi történetbe fognak belekeveredni.
A párnak már született egy gyermeke, és szerettek volna egy másodikat. Sophie nem aggódott a teherbeesés miatt, mert „nagyon termékeny” volt.
Próbálkoztak a fogantatásban, majd januárban jó hírt kaptak: ikreket várnak.
Sophie terhessége azonban több egészségügyi problémát is kezdett okozni neki; elment az orvoshoz, és megdöbbentő dolgot tudott meg születendő gyermekeivel kapcsolatban.
Meglepetés Sophie gyermekeiről
Sophie visszaemlékezett arra, hogy reggeli rosszulléttől szenvedett, ami miatt ki-be járt a kórházba. Körülbelül hét-nyolc volt bent, és akár 120 órát is infúzióra kötve töltött.
Csak hét hetes terhes volt, mikor megtudta, hogy két gyermeket vár. De ami még ennél is megdöbbentőbb volt, hogy a babák különböző méretűek voltak, de az orvosok nem tudtak rájönni, hogy miért.
Az anyuka bevallotta, hogy hitetlenkedett, úgy ment be a kórházba, hogy ikreket várt, de két különböző méretű gyermeket hordott, ami nagyon meglepte. „Ikreket vártam, de az egyik nagyobb volt, mint a másik. Tudták, hogy valami nincs rendben” – emlékezett vissza.
Sophie megpróbálta feldolgozni a két baba okozta sokkot, és elmondta, hogy úgy érezte, terhes, de azt hitte, talán mégsem az. A második hónapban azonban a reggeli rosszullétek elviselhetetlenné váltak.
A hét hetes vizsgálat állapította csak meg, hogy Sophie két gyermeket hordoz.
Mikor Sophie 29 hetes volt, nem érezte az egyik gyermek mozgását, ami aggasztotta. A szülést be kellett indítani, de az orvosoknak sikerült gyógyszerekkel késleltetni.
Sophie 2020-ban adott életet lányainak, Darcy-nak és Hollynak, és az orvosok megdöbbenve jöttek rá, hogy a gyerekek végül miért különböző méretűek.
Végül kiderült, hogy a gyerekek egy hónap különbséggel fogantak, és az orvosok is hitetlenkedtek. Sophie két különböző ütemben növekvő gyermekkel volt terhes!
Sophie-nak rendkívül ritka terhessége volt, amit szuperfetációnak hívnak. Emlékezett, mennyire meglepődött, mikor meglátta a gyermekeit: „Két babát hordtam ki, akik különböző stádiumban növekedtek, de ezt nem tudtuk” – mondta.
A csecsemők 35%-os különbséggel növekedtek. Mikor a két lány megszületett, nem ikreknek nyilvánították őket, mert négy hét különbséggel fogantak.
Élet a szülés után
Sophie hihetetlen történetén mindig megdöbbennek az embereknek, el kell magyaráznia, hogy ki az idősebb. Azt mondta: „Az emberek bolondnak néznek, amikor elmagyarázom, hogy Darcy két perccel idősebb, de négy héttel fiatalabb.”
De a hosszú és nehéz terhesség után Sophie és Jonathan boldogok, hogy három gyerek szülei lehetnek. A büszke anyuka megosztott egy képet az összes csemetéjével, és azt írta: „Én vagyok a legszerencsésebb anyuka a világon”.
Bár Sophie elmondása szerint az emberek megkérdőjelezik, hogy lányai ikrek-e, ikertestvér-szerű kapcsolat van köztük. A család imádja együtt tölteni az időt és sétálni a parkban. Áldottnak érzik magukat, hogy azon kevesek közé tartoznak, akik megtapasztalták a szuperfetációt.

