A fiatal anyuka nem talált bébiszttert, ezért egy éves kisfiával ment a szalagavatójára
Mikor egy tinédzser nem talált bébiszittert, aki vigyázott volna a kisfiára, rendelt neki egy öltönyt, és úgy döntött, hogy elviszi magával a bálra. Olvass tovább, hogy megtudd, hogyan melegítette meg ez az anya-fia páros emberek millióinak szívét, miután megosztottak pár képet a különleges napjukról.
Az anyaság egy rendkívüli utazás, amely tele van váratlan fordulatokkal. Sok nő vágyik az anyai örömök megtapasztalására, és bármit megadnának azért, hogy átélhessék a kisgyermekük cseperedésének örömét és büszkeségét. Egy anya szeretete gyermeke iránt tiszta, önzetlen és végtelen.
A gyerekek különleges kapcsolatot ápolnak az anyukájukkal, ami már korán kialakul, és idővel csak egyre erősebbé válik. Minden gyerek megérdemel egy olyan szülőt, akinek köszönhetően szeretve, megbecsülve és védve érzi magát. A mai történetben szereplő édesanya is hasonló érzéseket táplál gyermeke iránt, és ezt szívmelengető tette is bizonyítja.
TEHERBEESÉS
Melissa Mccabe az angliai Tranmere-ből mindössze 14 éves volt, amikor megtudta, hogy terhes. Elmondása szerint elárasztották a negatív megjegyzések azzal kapcsolatban, hogy ilyen fiatalon gyermeket vár.
Mccabe azonban nem hagyta, hogy a kritikák befolyásolják döntését, és igyekezett megtörni a tinédzser anyasággal kapcsolatos megbélyegzést. Bár ez egy kihívásokkal teli út volt, a tinédzser azt mondta, hogy felkészült arra, hogy megbirkózzon az útjába kerülő akadályokkal.
KIS ANGYALÁNAK ÜDVÖZLÉSE
2020 novemberében Mccabe anyuka lett, 15 éves korában üdvözölte fiát, Arthurt. Az élményeivel kapcsolatban megosztotta:
„15 éves voltam, mikor Arthur megszületett. Az apja nem igazán volt mellettünk, így igazából úgymond egyedül csináltam, a bátyám és a sógornőm támogatásával.”
NEM MINDENKI OSZTOZOTT AZ ÖRÖMÉBEN
Fiatal kora miatt azonban a Transmere-i lakos gonosz megjegyzéseket kapott, sokan azt mondták neki, hogy tönkreteszi az életét. Mccabe akkoriban a Ridgeway High School diákja volt, és meg kellett jelennie a GCSE vizsgáján.
Amikor az anya-fiú pár a várost járta, az emberek azt hitték, hogy a fiú a kisöccse, és amikor elmondta nekik a valóságot, megváltozott a reakciójuk. Állítólag még az idősebb emberek is kritizálták a tini anyukát.
„KIS ÁLDÁS”
A 16 éves Mccabe elmondása szerint 2022 szeptemberében kezdi meg a főiskolát, hogy egészségügyi és szociális gondozást tanuljon. Rendszeresen dokumentálja életét Arthurral a TikTok-on és a Facebookon, bemutatva a fiával való kedves kapcsolatát, és megvitatva az anyaság kihívásait.
Annak ellenére, hogy ilyen fiatalon fogadta a fiát, Mccabe elmondta, hogy a „kis áldásának” és „legjobb barátjának” tartja. Ez az egyik oka annak, hogy úgy döntött, magával viszi a szalagavatójára, mikor nem talált bébiszittert, aki vigyázott volna rá.
A LEGARANYOSABB PARTNER
Mccabe örömmel osztozott a különleges napon édes kisfiával, aki elegánsan nézett ki a kis öltönyében, és végül ő lett a legaranyosabb báli partner. Visszaemlékezett:
„Mikor eljött a szalagavató, senki nem igazán tudott vigyázni rá, és szerettem volna, ha ő is részese lehet a szalagavatónak. Rendeltem neki egy öltönyt, és magammal vittem”.”
CSODÁSAN ÉREZTE MAGÁT
A lány elmondása szerint csodásan érezte magát, ellentétben a negatív kommentek özönével, amelyeket általában kapott, meglepte a támogatás, mikor ő és Arthur 2022. június 30-án megérkeztek a bálba. A lány elárulta:
„Őszintén szólva olyan aranyos volt, hogy velem volt, és hogy együtt fotózkodtunk, mert nem igazán vannak rólunk szép, aktuális képeink. Imádta, és különösen imádta az összes rágcsálnivalót!”
Mccabe megjegyezte, hogy vadidegenek sétáltak oda hozzá és Arthurhoz, és bókoltak nekik. Köszönetet mondott az iskolai tanárainak, az igazgatóhelyettesnek és a korábbi nevelőtanárának is, amiért támogatták és segítettek neki átvészelni a nehéz időszakokat.
NÉPSZERŰEK LETTEK
A különleges nap után Mccabe egy videót tett közzé a TikTok-on, ami a mai napig 1,6 millió megtekintést és több mint 227 ezer like-ot gyűjtött. A videóhoz a következő aláírást fűzte: „Mindenki a barátjával megy a bálba, míg én az áldásomat vittem magammal.”
Sok netező dícsérettel halmozta el a fiatal anya-fia párost; az egyikük ezt írta:
„OMG te vagy a legjobb anya, a legcsodálatosabb és legszerencsésebb ember, akit valaha volt szerencsém látni.”
Egy másik felhasználó hozzátette: „[A] legaranyosabb randi.” Egy harmadik személy megosztotta: „[Nem voltam] erre felkészülve, és megríkatott. Lenyűgözően nézel ki, és [a] kisember is annyira aranyos.” Egy másik személy azt írta: „Ez egy nagyon szép pillanat, az egyik legaranyosabb amit láttam. [Ő] olyan büszkén néz ki a kis öltönyében.”
TÁMOGATÓK
A vegyes vélemények ellenére, Mccabe elárulta, hogy rendkívül hálás a bátyjának és a sógornőjének a támogatásukért, amit Arthur felnevelésében nyújtottak. Kijelentette:
„A bátyám és a sógornőm a vizsgáim előtt vigyáztak rá [Arthurra], így tudtam tanulni. Nem teljesítettem volna olyan jól, ha nem támogattak volna.”
A fiatal anyuka rajong kis angyalkájáért, és elmondta, hogy nagy szíve van, szereti, ha kényeztetik. Arthur valóban szerencsés, hogy olyan anyukája van, mint Mccabe, és reméljük, hogy ez a fenomenális anya-fia páros továbbra is szeretetet és vidámságot terjeszt, bárhová is mennek.
@melissaabby14
Szerinted helyesen cselekedett a tini anyuka, mikor a fiát választotta báli partnerének? Kérjük, oszd meg velünk a Facebookon a véleményedet, és maradj velünk további izgalmas tartalmakért.
