22 csodálatos beépített hálófülke, ami biztosan levesz a lábadról!
A hálószoba az egyik legfontosabb helyiség az otthonunkban, hiszen itt hajtjuk álomra a fejünket, itt tudunk a legjobban relaxálni. Ezért aztán az emberek nagy része nem sok pénzt költenek ennek a helyiségnek a megfelelő kialakítására. A hálószobában a jól megtervezett ágy nem csak a gyakorlati célt szolgálja, hanem hálószobánk meghatározó dísze is egyben. A következő típusú ágyakat ugyan nem lehet megvásárolni, azonban egyedi tervezéssel meg lehet építeni.
11. A hófehér tisztaság
Ez az egyik kedvenc hálószobám. A letisztultság abszolút varázsa egyszerűen tökéletességet teremt ebben a rohanó világban. Egy-két elejtett színes kiegészítővel igazi vidámságot tudunk lehelni a vakító fehérségbe.
Forrás: centsationalgirl
12. Szoba a szobában
Ha igazi magányra vágyunk kedvesünkkel, akkor ezt a megoldást kell választanunk. Nemcsak a három fal vesz minket körbe, hanem az elzártság érzését a függöny elhúzásával tovább fokozhatjuk. A bent felakasztott tükör pedig egy fantasztikus trükkje annak, hogyan növeljük optikailag ezt az ici – pici helyet. Az ágy alatt lévő részt mindenképp használjuk ki, például egy frappáns, elrejtett könyvpolcként is funkcionálhat.
Forrás: ismeretlen
13. Csónakház
Ki ne szeretné a nyarat, a vizet, a szebbnél szebb emlékeket?! Ezt a hangulatot könnyen viszont láthatjuk az otthonunkban, akár a hálórészünkben is. Ehhez elegendő néhány megfelelően megválasztott kiegészítő, valamint a tengerészkék szín felidézése. Ebben az esetben sem marad kihasználatlanul az ágy alatt lévő óriási rekesz, amelyeket fiókokkal könnyedén elérhetünk.
Forrás: deringhall
14. Tüneménykert
Mintha csak egy álomból lépett volna elő ez a kép. A számos fénykép a falakon, a megannyi párna, mind-mind az igazi otthonosságot lopja be ebbe a parányi kis hálószobába. Természetesen a halvány színek tökéletes összhangban vannak egymással, amitől a helyiség még inkább nyugalmat áraszt magából. Ezt a nyugalmat fokozhatjuk egy-egy növény becsempészésével is.
Forrás: ismeretlen
15. Királylányos
Egy királylányos hálófülkét egészen egyszerűen is meg tudunk valósítani kislányunknak, nem kell feltétlenül túlzásokba esni a kiegészítőket illetően. A lányos színek teljes mértékben uralkodnak mindenütt, valamint az ágynemű anyaga kellőképpen kiegészítővé varázsolja az elengedhetetlen részét a hálónak. Természetesen a csillagokról és a varázspálcáról se feledkezzünk meg, ha egy igazi királylányról van szó 🙂
Forrás: ismeretlen
16. A tradicionális otthon
Valószínűleg ezt a hálószobát kevesen fogják választani, hiszen ehhez az egész háznak ezt a stílust kéne visszaadnia, ami valljuk be, egyre ritkább. Ugyanakkor pontosan ezért rengeteg jelentőséggel bír, abszolút egyedi, és sokat elárul a tulajdonosáról. Fontos, hogy az összes kiegészítő, minden szín teljesen összhangban legyen egymással.
Forrás: hydrangeahillcottage
17. Modern relaxálás
Ez a hálófülke minden részletében a teljes modernségről árulkodik. Nem meglepő, hogy a belső falak vörös bőrrel vannak bevonva, ami sokat sejtet a tulajdonosáról. Az igazi szenvedélyről a baldahin is árulkodik.
Forrás: themetapicture
18. Egyszerű hálófülke
Néha a hely teljesen adja magát, nem is kellenek különösebb kiegészítők. Ez is egy remek példa erre, hiszen a szobában található fa kiegészítők teljesen elegendőnek bizonyulnak. Így készíts egy hálószobát a teljes tér harmonikus részében.
Forrás: blog.styleestate
19. Testvér hálók
Egy újabb remek példa, hogyan tudunk mindkét testvérnek egy kis egyedüllétet teremteni. A dőlt falak remek megoldást jelentenek, hiszen még kuckósabbá varázsolja a területüket. Egy jól kiválasztott ágytakaróval, néhány színes párnával mindkét gyermeknek egyedivé, sajátjává alakíthatjuk ezt a kis zugot.
Forrás: houseofturquoise
20. Hello Kitty háló
És igen, némi ügyességgel, egy jól megválasztott kivitelezővel ez könnyedén lehetséges. Sok kislánynak mindene a Hello Kitty, ezért biztos vagyok benne, hogy sokaknak ez lenne legnagyobb sikert arató hálószoba választás. Arra vigyázzunk, hogy maradjunk a pasztel színárnyalatnál, nehogy túl harsány legyen az eredmény.
Forrás: instagram
