19 ember, aki keservesen megbánta az őrült vásárlásokat

Nincs is rosszabb annál, mint vásárolni valamit, majd megbánni minden egyes forintot, amit ráköltöttünk az adott termékre. Annál is bántóbb, hogy nagy valószínűséggel mindannyian vásároltunk már olyan terméket, aminek az árát akár egyenesen a kukába is dobhattuk volna, hiszen nem hogy semmi hasznát nem vettük, de olykor esetleg még kárunk is származott belőle. Az alábbi emberek a közösségi oldalakon keresztül osztották meg, hogy melyek voltak azok a termékek, melyek elnyerték náluk az “életük legnagyobb pénzkidobása” címet. Na nézzük csak a képeket 🙂 

MACSKA ÁGY

Soha többet. A doboznak is nagyobb hasznát vettük, amiben küldték

FURBY

Teljesen random időpontokban, volt hogy az éjszaka közepén kezdett el beszélni. A frászt hozta ránk, inkább kidobtuk

PARADICSOMOS ARCPAKOLÁS

Az interneten találtam a receptet, én hülye pedig kipróbáltam. Az hagyján, hogy égette az arcomat, de napokig piros színű volt tőle a fejem, és nem mertem emberek közé menni

SÁRGABARACKMAGOS TUSFÜRDŐ

Olyan volt, mintha csiszolópapírral kenegetném magam, szó szerint ledörzsölte a bőröm

HABANERO PAPRIKA

Tejet ittam…vizet ittam…mindent kipróbáltam, hogy elmúljon az égető érzés a számban. Mikor már azt hittem végre vége és túléltem az incidenst, elkezdte égetni a hasam, amitől hányinger jött rám, majd percekig hánytam a WC-ben. Persze visszafelé is ugyanúgy csípett

TINTASUGARAS NYOMTATÓ

Hosszas huzavona után rávettem magam, hogy vegyek egy tintasugaras nyomtatót. Alig akartam hinni a szememnek, amikor kiírta, hogy nem lehet vele nyomtatni fekete-fehérben, csak azért, mert elfogyott a színes tinta. Szerencsére az eredeti színes tintapatron drágább volt, mint maga a nyomtató, úgyhogy soha nem is vettem bele, inkább később egy normális, lézeres nyomtatóra váltottam

ÜVEG ÍRÓASZTAL

Az IKEA-ban vett üveg íróasztalom 2 évig teljesen jól funkcionált, majd egy nap azonban arra keltem, hogy szétrobbant az egész. Úgy értem, szó szerint…olyan apró üvegdarabkákra robbant, hogy az egyik sem volt nagyobb, mint a körmöm. Napokba telt, mire sikerült minden üvegdarabot összeszednem a szobában

Ez a cikk folytatódik a következő oldalon