10 kihagyhatatlan őszi projekt gyerkőccel
Az ősz gyönyörű színekben pompázik előttünk, legyünk kreatívak, és a kicsiket is bevonva alkossunk maradandód, hogy az ősz tükröződjön az otthonunkban is. A hidegebb időben mindenki több időt tölt bent, így a következő néhány mesés ötlettel segítünk, hogy hogyan teljenek a hideg esték minőségi idővel.
1. Őszi csempe
Ez egy fantasztikus ajándékötlet, amelyet a gyerekeddel együtt pillanatok alatt elkészíthettek. A csempe kiválóan díszíti bármelyik ház falát, és nem utolsó sorban fillérekből megoldható. A fehér csempén kívül egy megfelelő ragasztóra, valamint néhány, a szabadban gyűjtött falevélre lesz szükség. Ne feledkezzünk meg mindenekelőtt a levelek megfelelő kiszárításáról sem.
Forrás: confessionsofahomeschooler
2. Levél – emberkék
Ezek a kis levelek nagyon kedves kreálmányok. Hagyjuk gyerekeinknek, hogy egy egész levél – családot hozzanak létre: a nagyobb levelek legyenek a szülők, a kisebbek pedig a gyerekek. Esetleg kiegészítőként vásárolhatsz szemeket is, de akár azokat is szabad kézzel megrajzolhatjátok. A kész családot ráragaszthatjátok egy lapra, és kitehetitek a hűtőre. Azoknak a családoknak kifejezetten ajánlom, ahova épp kistestvér érkezik, így kicsit megkönnyítjük a nagytestvér számára a család bővülését 🙂
Forrás: athomewithali
3. Falevél lenyomat
Egy remek ajándékötlet a nagyszülőknek, akik az unokák alkotásait a lakás minden szegletében megcsodálhatják majd. Nincs is másra szükségünk, mindössze néhány falevélre, zsírkrétára és néhány lapra. A faleveleket helyezzük a lap alá, és a gyermek a lap tetején kezdheti is a lenyomatot készíteni. Minél több színben pompáznak a falevelek, annál jobban tükröződik majd az ősz hangulata.
Forrás: creativechicksatplay
4. Őszi fa
Néhány levél és néhány ujjfestékkel a gyermeked gyönyörű őszi fát hozhat létre. Csak hagyjuk, hogy a festékkel egy nagy falevelet minél több színre fessen, és mielőtt még a festék megszáradna, nyomjuk rá egy tiszta, fehér papírra. Ezzel egy csodálatos őszi fát hozunk létre. Ez egy tökéletes projekt mind a kisgyermekek, mind a nagyobb gyermekek számára is.
Forrás: pinterest
5. Őszi faleveles tálak
Káprázatosan szép tálakat készíthettek gyermekeddel csupán néhány hozzávaló és egy csipetnyi kézügyességgel. Remekül szolgál karácsonyi ajándékként is, a család minden tagja biztosan örülne egy ilyen csodálatos, egyedi ajándéknak. Némi segítséggel már a kisebbek is el tudják készíteni, mindenkinek egy élmény. A pontos leírást a forrásban találjátok!
Forrás: oneprojectcloser
6. Falevél hűtőmágnes
Díszítsük a konyhai berendezéseinket is őszi falevelekkel, ugyanakkor tökéletes ajándéknak is bizonyul például a tanároknak. Miután a szabadban összegyűjtöttünk néhány falevelet lamináljuk őket, hogy elkerüljük a törést. Nyilván így, ebben a felhasználásában nem kimondottan bír természetes hatással, azonban így évekig felhasználhatóak. Ezután már csak egy kisebb mágnest kell rögzíteni ragasztóval a hátuljára.
Forrás: filthwizardry
7. Őszi lámpások
Néhány befőttes üveg és falevél felhasználásával elképesztően szép őszi lámpásokat készíthetünk gyermekeinkkel. A faleveleket a begyűjtést követően hagyjuk legalább két hétig száradni. Bízzuk a gyermekeinkre, hogy miképpen szeretnék a leveleket az üveghez ragasztani, hogy milyen alakzatot szeretnének vele létrehozni. Rendkívül kreatív ennek a megnyilvánulása. Éjszakára hagyjuk száradni az alkotásunkat. Végül egy gyertyát gyújtsunk meg az üvegben, és élvezzük a fény táncát a leveleken.
Forrás: creativepartyideasbycheryl
8. Levélállatok
A gyermekek minden korosztályban imádják az állatokat. Engedjük, hogy a lehető legtöbb formájú és méretű leveleket gyűjtsenek össze, majd miután hagytuk kiszáradni a faleveleket, egyenként találják ki a gyerekek, hogy melyik levél melyik álltra hasonlít a leginkább. Ezt követően rajzolással, vagy néhány kiegészítővel formázzuk meg az adott állatokat. Ez a tevékenység maximálisan kihasználja a gyermekekben rejlő fantáziát, kreativitást, ezért mindenképpen szakítsunk rá időt az esős napokon!
Forrás: jarlakansen
9. Levél – bábok
Melyik gyerek ne szeretné a bábozást?! Íme egy pompás ötlet, hogy hogyan alkossunk akár a lehullott, őszi falevelekből is bábokat. Ebben az esetben is ajánlott, a lehető legtöbb méretben összegyűjteni egy-egy falevelet, majd díszíteni. A leveleket ragaszthatjuk fakanálra, de akár egy egyszerű botra is, amit a ház körül találunk. Készítsünk szereplőket, akár fel is öltöztethetjük a bábukat, és kezdődhet az előadás 🙂
Forrás: happyhomefairy
10. Őszi hangulat a bejárati ajtón
Soha ne feledkezzünk meg a legfontosabb dekorációról, az ajtónk díszítéséről sem, hiszen ez az első, amelyet a hozzánk érkezők meglátnak. Éljünk a természet adta ajándékokkal, és díszítsük gyönyörű, színes falevelekkel az ajtónkat is. Miután kivágtuk a koszorú sablont egy kartonból, engedjük meg gyermekeinknek, hogy ők fedjék be azt a levelekkel. A díszítést kiegészíthetjük különböző makkokkal, dió héjjal vagy bármilyen őszi kiegészítővel.
Forrás: thefrugalhomemaker
Minden gyereknek szüksége van arra, hogy időről időre valami maradandód alkothasson. Legyünk ebben partnerek számára, és használjuk ki az ősz csodás színeit, adottságait, és készítsünk jobbnál jobb dekorációkat, ajándékokat a nagyszülőknek és a tanároknak – biztosan mindenki értékelni fogja ezeket a kiváló alkotásokat!

